Beltenyésztés és vonaltenyésztés kutyáknál

Mi az a beltenyésztés és vonaltenyésztés, és milyen hatással vannak?

A genetikai terminológiában a beltenyésztés két olyan állat párosítása, amelyek rokonok egymással. Ezzel ellentétben a keresztezés során a két szülő teljesen független egymástól. Mivel minden tisztavérű állat (beleértve az embereket is) viszonylag korlátozott számú alapító őstől származik, ezért minden tisztavérű tenyésztés technikailag beltenyésztés, bár a kifejezést általában nem használják olyan párosításokra, ahol a közös ős nem található az öt generáción belüli törzskönyvben.

Mi a vonaltenyésztés?

A tisztavérű állatok tenyésztői bevezették a „vonaltenyésztés” kifejezést a beltenyésztés enyhébb formáinak leírására. A vonaltenyésztés és beltenyésztés közötti különbséget gyakran az adott faj határozza meg, mivel nincs formális meghatározásuk. A legközelebbi beltenyésztés olyan párosításokat foglal magában, amelyek az emberi világban vérfertőzésnek minősülnének – például szülő-gyermek vagy teljes testvérek közötti párosítás.

A nagybácsi-unokahúg, nagynéni-nagynéni, féltestvér és első unokatestvér párosításokat azonban egyesek beltenyésztésnek, mások pedig vonaltenyésztésnek nevezik. Normális körülmények között, ha ez lenne az egyetlen példa a szoros tenyésztésre egy ötgenerációs törzskönyvben, az úgynevezett „beltenyésztési együttható”, százalékban kifejezve, olyan alacsony lenne, hogy nem lenne jelentős.

Figyelembe kell venni, hogy minél közelebb van ez a kapcsolat a törzskönyv első generációjához, annál gyakrabban fordul elő és a törzskönyvben szereplő többi apai és anyai ági kapcsolat mind megnövekedett százalékos arányt eredményez.

Mit okoz a beltenyésztés genetikailag?

A beltenyésztés növeli annak esélyét, hogy egy adott gén két másolata azonos legyen, és ugyanattól az őstől származzon. Minél magasabb a beltenyésztési együttható, annál valószínűbb, hogy ez megtörténik. A szakkifejezés erre a „homozigóta” szót használja az adott gén tekintetében. A „heterozigóta” kutyában a gén két példánya között van némi különbség. Ne feledjük, hogy minden állatnak (vagy növénynek) két példánya van egy adott génből (két allél minden lókuszon, ha szakszerűek akarunk lenni), az egyik az apától, a másik az anyától származik. Mivel minden kutya két másolattal rendelkezik minden génből, ha a szülők rokonok, az utódok génjeinek mindkét másolata azonos lehet.

Hogyan hozhat felszínre káros géneket a beltenyésztés?

A beltenyésztés önmagában sem nem jó, sem nem rossz, de gondoljunk például a PRA (progresszív retina-atrófia) génjére, amely progresszív vakságot okoz. A hordozók normális látással rendelkeznek, de statisztikailag, ha az egyiket egy másik hordozóval párosítják, akkor a kölykök közül minden negyediknek PRA-ja lesz, és megvakul. A beltenyésztés növeli mind az érintett kutyák számát (1 a 4-ből), mind a genetikailag normális kutyák számát (3 a 4-ből), így a beltenyésztés felszínre hozhatja ezeket a nemkívánatos recesszív géneket, ezért eltávolítandóak a tenyészállományból (nem a megvakult kutyákból tenyésztünk), az alomban lévő többi kutya egy része hordozó lesz. Ez természetesen csak akkor számít, ha egy másik hordozóval párosítják őket, de ez is mutatja a problémák összetettségét.

Miért nem egyszerű csak egy gént figyelni a tenyésztés során?

Nem lehet a kutyákat csak egyetlen gén alapján tenyészteni, mivel minden gén két csomagban van jelen: az egyik a spermában, a másik a petesejtben. A beltenyésztés miatt a tulajdonságok gyorsabban javulhatnak, de más nem kívánt génkombinációk is felszínre kerülhetnek.

Az beltenyésztési együttható szerepe

Sewell Wright az 1920-as években fejlesztette ki a beltenyésztési együtthatót, amely annak valószínűségét mutatja, hogy egy gén mindkét példánya ugyanattól az őstől származik. Egy teljesen nem beltenyésztett kutya esetén a beltenyésztési együttható 0. Az 100%-os beltenyésztési együttható ritka az emlősöknél és csak akkor fordulna elő, ha sok generáción keresztül kizárólag teljes testvérek párosodnának.

Egy idegen keresztezés (kutyák esetében valószínűleg két különböző, nem rokon fajtatiszta egyed közötti első generációs keresztezés lenne a legjobb közelítés) beltenyésztési együtthatója 0. Mint láttuk, még így is sok generációval ezelőtt közös ősökkel rendelkeznének, így még mindig homozigóták lennének bizonyos, minden kutyában közös génekre, így még ha a beltenyésztési együttható = 0 is, még a nem rokon párok közötti párosítások is okozhatnak genetikai betegségeket.

A nem rokon szülőktől származó testvérek közötti párosítás 50%-os beltenyésztési együtthatót eredményezne. Egy anya-fia (vagy fordítva) vagy apa-lánya (vagy fordítva) párosítás 25%-os tenyésztési együtthatót eredményezne, feltéve, hogy az előző generációkban nem volt más rokon párzás. Az unokatestvér-unokatestvér párosítás valójában viszonylag alacsony százalékos értéket ad (6,25), de más rokon párosítások befolyásolnák ezt a számot előfordulhat, hogy jelentősen egyes fajtáknál a viszonylag korlátozott számú alapító ősük miatt.

Miért nem fenntartható a szoros beltenyésztés hosszú távon?

Nagyon szoros beltenyésztés háziállatoknál több generáción át nem tartható fenn, mivel ez általában termékenységcsökkenést eredményez, valamint egyéb genetikai betegségek megjelenését.

Hogyan érhető el a genetikai egészség?

A tenyésztőknek olyan párokat kell választaniuk, hogy az utódok beltenyésztési együtthatója a lehető legalacsonyabb legyen, miközben a fajtaszabványhoz (kutya standard) is igazodnak. Az egyik megoldás az, hogy olyan állatokból tenyésztenek, amelyek küllemre hasonlóak (heterozigóták), nem pedig olyanokból, amelyek genetikailag hasonlóak (homozigóták). További fontos módszer a káros génekkel rendelkező családoktól való távolodás, amelyet a tapasztalt tenyésztők generációk óta alkalmaznak.